Ne hagyjuk, hogy becsapjanak az utazási irodák!

2009.05.06

Az utasok gyakran a helyszínen szembesülnek azzal, hogy nem a megrendelt szállást vagy szolgáltatást kapják. Az utazási iroda ilyenkor köteles helyettesítő szállást vagy szolgáltatást nyújtani. Ha az utas ezt indokoltan nem fogadja el, az iroda köteles ingyenesen haza vagy más, célországbeli helyre szállítani, az árkülönbözetet pedig visszafizetni – szögezi le az Európai Fogyasztói Központ.

Ha az utazás megkezdését követően az utazásszervező a vállalt szolgáltatás jelentős részét nem tudja teljesíteni, köteles azokat más megfelelő, hasonló értékű részszolgáltatással pótolni. Ha ennek értéke a nem teljesített szolgáltatás értékét meghaladja, a költségkülönbözet az utasra nem hárítható át. Számos esetben előfordult olyan panasz, amikor a fogyasztók a helyszínen szembesültek azzal, hogy nem a megrendelt szállást vagy szolgáltatást kapták.

Az utazási szerződések szerint a fent leírt esetben ha a helyettesítő szolgáltatást az utas indokoltan nem fogadja el, akkor az utazásszervező - amennyiben az utas erre igényt tart - köteles gondoskodni az utasnak az utazás kiinduló helyére vagy az utas által elfogadható, a célországban található más visszaérkezési helyre történő szállításáról. A hazaszállítás költségeit viselnie kell és az igénybe vett részszolgáltatások értékével csökkentett befizetett díjat is vissza kell fizetnie – olvasható az Európai Fogyasztói Központ Az utazási szerződésről és az utazási feltételekről szóló legújabb kiadványában.

Az utas kérheti a hibás teljesítés következtében felmerült kár megtérítését. Az utazásszervező felel az utazási szerződés nem vagy hibás teljesítéséből eredő károkért, kivéve ha a hibás teljesítés oka rajta kívül álló okra vezethető vissza (pl: vis major).

„A kép csak illusztráció…”

Az utazási iroda köteles a prospektusban bemutatottnak megfelelő szállást biztosítani. Ha a szállás nem egyezik pontosan a képen látottal, az irodának fel kell hívnia a figyelmet az eltérésre és arra, hogy miben különbözhet a ténylegesen elfoglalt szállás a képen látottal. Ha például egy több épületből álló szállodakomplexumról mutat egy képet, fel kell hívnia a figyelmet arra, hogy az utas esetleg egy másik, építési területen található épületben lakik majd.
Az EFK figyelmeztet arra: a kifogásokat az utas haladéktalanul jelezze az irodának. Vetessünk vagy vegyünk fel jegyzőkönyvet, melyet érdemes fotókkal illusztrálni és azt az utazási iroda képviselőjének átadni. Ha ez nem lehetséges, utastársakkal aláíratni. Amint a panaszt az utas az utazási irodának jelezte, a felelősség már az irodáé.
Fontos tudni, hogy a prospektusokra vonatkozó szabály csak a 2008. december 28-át követően készült kiadványokra vonatkozik. Ha az idei nyári prospektus esetleg még tavaly ősszel készült, továbbra is találkozhat az utas a „csak illusztráció” megjelöléssel, magyarázat nélkül, de szerződéskötéskor ekkor is tájékoztatni kell az utast.

További információ:
dr. Morvay György, igazgató: 473-0338, 311-7030, 30-337-8096

Háttér információ: Az Európai Fogyasztói Központ a határokon átnyúló fogyasztói problémákkal kapcsolatban ad ingyenes segítséget az EU egész területén. 2008-ban a szervezet információs anyagot adott ki angol és német nyelven az Európai Fogyasztói Központok Hálózatáról, valamint a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatról.
 
A KOSÁR Magazin 2008. májusi számával egy időben „SHOPPING GUIDE – Vásárlás Európában” címmel 32 oldalas különszámot jelentetett meg. Közvetlenül elérhetővé tette az EU isitfair című webes szolgáltatását honlapjáról.
 
A Europe Direct Magyarország Bács-Kiskun Megyei szervezetével együttműködve 3 fordulós országos fogyasztóvédelmi és európai uniós ismeretek vetélkedőt rendezett középiskolások számára. A vetélkedőre 109 csapat nevezett. Az első kör egy internetes forduló volt, ennek eredménye alapján jutottak be az egyes csapatok a regionális döntőkbe. A hét regionális döntő győztese, valamint a három legjobb második helyezett csapat jutott be a Kecskeméten megrendezésre kerülő országos döntőbe.

©2009 Európai Fogyasztói Központ Magyarország
Design és Technológia: EUSAN