Többezer eurós kárt okoznak az apróhirdetéses csalók!

2009. 07. 09.


Az internetes apróhirdetések feladói sokszor gépjármű eladás címén több ezer eurós összeget csalnak ki a gyanútlan vásárlóktól, akik soha nem kapják meg az ígért terméket.
 
Az Európai Fogyasztói Központ Magyarországhoz (EFK) több panasz is érkezett apróhirdetéses csalások miatt. Ezek során a szélhámos felad egy hirdetést, amelyben például autót vagy traktort kínál eladásra. Az érdeklődők azt az információt kapják, hogy a vásárlás egy szállító cégen keresztül történik.
 
A csaló ezután a vételár egy részét vagy akár a teljes vételárat az úgy nevezett szállító cég számlájára utaltatja a fogyasztóval, hangsúlyozva, hogy ha nem elégedett a termékkel, azt pénzvisszafizetés mellett visszaküldheti. Ha a trükk sikeres, a fogyasztó átutalja a kért összeget, a magát eladónak feltüntető személy pedig nyom nélkül eltűnik, természetesen az ígért termékkel együtt.
 
Az EFK-hoz két panasz is érkezett ilyen típusú csalás miatt. Az egyik fogyasztót 3 000, a másikat 4 500 euróval károsította meg vélhetően ugyanaz a szélhámos – figyelmeztetett Morvay György, az EFK igazgatója. Mint mondta, az eladó országában dolgozó fogyasztói szervezetek szerint az állítólagos eladó nem létezik, a hirdetésben megnevezett szállító céggel pedig nem tudták felvenni a kapcsolatot.
 
Morvay György felhívja a figyelmet arra, hogy az internetes apróhirdetéseket közvetítő weboldalak nem ellenőrzik az eladó személyét és az ajánlat valódiságát. Így nem jelent garanciát, ha az apróhirdetést egy ismert hirdető oldalon találjuk meg. Az EFK igazgatója szerint célszerű olyan szakosodott weboldalakon vásárolni, ahol a felhasználók értékelik az eladókat, így nagyobb az esély a szélhámosok kiszűrésére. A vásárlás megkezdése előtt tanácsos ellenőrizni a megadott cégek elérhetőségeit és csak alapos körültekintést követően fizetni.
 
Ha olyan értékesítési formát ajánlanak, ami új vagy szokatlan, legyünk különösen körültekintőek. Autó esetében nézzük meg a képen látható jármű környezetét, mert lehetséges, hogy ellentmondásban van a hirdetés eredeti szövegével. Próbáljunk meg lehetőséget kérni arra, hogy előzetesen megnézhessük a járművet (pontos helyet és időpontot kérjünk), felajánlva hogy vállaljuk az utazási költséget. Ha kitérő választ kapunk akkor indokolt a fokozott óvatosság.
 
Internetes keresőprogram segítségével is tájékozódhatunk: beütve az eladó nevét, lehetséges, hogy találunk olyan fogyasztói visszajelzéseket, amelyek szerint ilyen néven már követtek el csalást. Ha cég kínálja eladásra az autót, használjuk az efk.hu oldalon elérhető HOWARD-ot. A HOWARD vásárlási segéd segít ellenőrizni a cégek adatait és elkerülni a tisztességtelen kereskedőket. Morvay György kiemelte: a fentihez hasonló csalások Nyugat-Európában elterjedtek, de a jelek szerint Magyarországon is egyre nagyobb számban jelennek meg.


Háttér információ

Az Európai Fogyasztói Központ a határokon átnyúló fogyasztói problémákkal kapcsolatban ad ingyenes segítséget az EU egész területén. 2008-ban a szervezet információs anyagot adott ki angol és német nyelven az Európai Fogyasztói Központok Hálózatáról, valamint a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatról.
A KOSÁR Magazin 2008. májusi számával egy időben „SHOPPING GUIDE – Vásárlás Európában” címmel 32 oldalas különszámot jelentetett meg. Közvetlenül elérhetővé tette az EU isitfair című webes szolgáltatását honlapjáról.

©2009 Európai Fogyasztói Központ Magyarország
Design és Technológia: EUSAN